Parkinson-kórral diagnosztizálták, majd két műtéten is átesett Morten Harket, az A-ha norvég popzenekar frontembere. Az énekes azt is elmondta, hogy emiatt problémás számára az éneklés is – most inkább beszédképességének visszanyerésén dolgozik. A ’80-as évek norvég sztárzenekarának énekese szerdán a zenekar hivatalos weboldalán írt arról, hogy 2024 júniusában és decemberében két műtét során elektródákat ültettek koponyája mindkét oldalába, ami jelentősen enyhítette addigi tüneteit – írta a TMZ.
Az A-ha életrajzírója, Jan Omdahl, aki
egy hétvégét töltött el Morten Harketéknél
úgy fogalmazott, hogy az énekes „24 órában dolgozik azon, hogy összehangolja a gyógyszerek hatását, az agyában lévő elektródák jeleit, az alvást, a vércukrát és mentális állapotát.” Az énekes már elfogadta a helyzetét, de a fentebb részletezett „egyensúlyozó mutatványt” még mindig tanulja.
Az énekléssel kapcsolatban Harket nem tudja, mit hoz a jövő, mint mondta: „Nem érzem magam éneklésre késznek, és számomra ez egy jel.” Most elsősorban amiatt aggódik, hogy képes lesz-e egyáltalán visszanyerni súlyosan károsodott beszédképességét.
A rossz hírek ellenére megnyugtatta rajongóit,
akiknek így üzent: „Fordítsátok az energiátokat és erőfeszítéseiteket valós problémák megoldására, én jó kezekben vagyok.” Az A-ha-t Morten Pal Waaktaarral és Magnus Furuholmennel alapította, 1982-ben. Első, 1985-ös lemezükkel, a „Hunting High and Low”-val futottak be. Leghíresebb számaik a Take On Me és a The Sun Always Shines on TV voltak.

Keresések a Google Trends infografikán: a-ha