nlc.hu
Család
Jászberényi karateedző bántalmazási ügyének tárgyalása: áramszünet a koronatanú vallomásakor

A koronatanú vallomása közben félbeszakadt a jászberényi karateedző bántalmazási ügyének tárgyalása

2025. május 16-án a Szolnoki Járásbíróságon megkezdődött a jászberényi karateedző ellen indított büntetőper tárgyalása, azonban a meghallgatás során fellépő technikai hiba miatt az eljárás félbeszakadt. A bíróság az első számú tanút, a szolnoki kalandpark vezetőjét hallgatta ki, amikor áramkimaradás lépett fel, így a hangfelvétel rögzítése lehetetlenné vált.
Bírósági kalapács

2024. július 11-én egy nyári tábor keretében 38 gyermek tartózkodott a szolnoki Tiszaligeti Kalandparkban, ahol az edző – a vádirat szerint – bántalmazott egy kisfiút.

A történtek akkor kezdődtek, amikor a fiú egy társával összeveszett, majd sírva a földre ült. A vádlott ezután felszólította őt, hogy hagyja abba a sírást, majd felemelte, és a futópálya közepére kísérte – írja a szoljon.hu. A. Tibor megfogta a gyermek vállát, a föld felé tolta, és a fiú lábait hátulról, nagy erővel kirúgta. A fiú az egyensúlyát elveszítve a kezét, majd a fejét a futópályába ütötte.

A vádlott ezt követően megalázó kijelentéseket tett („Hisztizzél, mint a kislányok!”), majd vízzel locsolta az arcát és fejét, miközben a többi gyermek is jelen volt.

A tanúvallomás szerint a táborban nagy meleg volt, és a kísérők ingerülten viselkedtek. A parkvezető észlelte, hogy a vádlott keményen bánik a gyerekekkel, valamint szemtanúja volt annak is, amikor az edző egy vízzel teli palackkal lelocsolta a földön ülő gyermeket. A konkrét bántalmazást nem látta, viszont a kamerafelvételek visszanézésekor szembesült a történtekkel, és azonnal értesítette a kalandparkot üzemeltető cég vezetését.

Azt is elmesélte, hogy az eset előtt egy beöltöztetett gyermek már indult volna a pályára, amikor a vádlott rászólt:

„Menjél, legyél önző, anyádék is erre neveltek!” – emlékezett vissza a szerinte visszataszító szituációra a parkvezető, aki aznap animátori, azaz segítői feladatot is ellátott.

A parkvezető arról is beszámolt, hogy a vádlott a többi gyermekhez fordulva azt kiabálja nekik:

Na, ki akar még hisztizni? Nálam van az orvosság, meggyógyítok mindenkit!

Az egyes számú tanú elmondta azt is, hogy a vádlott, mielőtt a csoport elhagyta a Tiszaligetet, még összetűzésbe került a kalandpark munkatársával is. Ezután döntött úgy, visszanézi a felvételeket, majd felhívta a parkot üzemeltető Városüzemeltető Kft. vezetőit, hogy jelezze az esetet.

Ekkor a tárgyaláson elment az áram,  majd pedig miután helyreállt a technika, az első számú tanú meghallgatását újra kezdték. 

Az áramellátás helyreállítása után a tárgyalás rövid időre folytatódhatott, de a bíróság végül elnapolta az ügyet. A bizonyítási eljárás június 16-án folytatódik tanúk és szakértők meghallgatásával.

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala ingyenesen hívható a +36-80-505-101-es telefonszámon (H, Cs, P: 18:00–22:00, K: 10:00–22:00, Sze: 12:00–16:00). Az Egyesület segélyvonala külföldről a +36-1-267-4900-as telefonszámon érhető el. További információ az egyesület segélytevékenységeiről a  nane.hu oldalon található.

Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat a nap 24 órájában, Magyarországról ingyenesen elérhető a 06-80-20-55-20-as telefonszámon.

 

Az áldozatsegítéssel kapcsolatos valamennyi kérdésben 0–24 órában az ország egész területéről hívható az Áldozatsegítő Vonal a 06-80-225-225-ös telefonszámon.

Címlapkép: Unsplash

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

OSZAR »